Timp de citire: 5 minute

Csütörtök.

A keresztény életstílus és a média

Ki vagy te, fiam?” (1Móz 27:18)

Kíváncsi vagyok, hogy vajon Jákob számított-e arra, hogy az apja, Izsák felteszi neki ezt a kérdést. Valószínűleg reménykedett benne, sőt talán még imádkozott is azért, hogy ne beszélgessenek sokat, és az apja inkább csak némán fogyassza el az ételt, amit felszolgált neki, majd áldja meg, hogy aztán gyorsan el is hagyhassa a sátrat. Egyszerűen, bonyodalmak nélkül. De mivel az apja nekiszegezte a kérdést, Jákobnak válaszolnia kellett.

De mit kellene mondania? „Jákob vagyok, a fiad.” Ez lett volna az őszinte válasz, de így az édesapja rádöbbent volna, hogy meg akarja téveszteni. És mi történne a kívánt áldással? Átokká változna? Jákob úgy döntött, hogy hazudni fog, és ezt válaszolta: „Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted” (19. vers). Úgy tett, mintha a bátyja lenne, annak érdekében, hogy megkapja az áldást. Izsákot ez még nyilvánvalóan nem győzte meg, ezért további lépéseket tett azért, hogy megtudja, ki szolgálja őt. Végül Jákob sikeresen magára vette a bátyja személyazonosságát, és Izsák megáldotta őt.

Igaznak lenni

Néhány éve egy egyházi vezetővel beszélgettem a média használatáról az evangelizációban. Az illető személy már körülbelül húsz évet töltött a média szolgálatban. Beszélgetésünk közben ezt mondta: „Hetednapi adventistákként mindig úttörők voltunk a legújabb médiatípusok használatában a nyilvános evangelizációban. Annak érdekében, hogy a hármas angyali üzenetet még szélesebb közönséggel megoszthassuk, műholdas evangelizációt alkalmaztunk a kilencvenes években, néhány évvel később pedig tévécsatornákat indítottunk. Hamarosan a legnagyobb keresztény televíziós hálózatot fogjuk igazgatni világszerte.

A média különböző eszközeit használva milliónyi emberhez jutottunk el, és további milliókat fogunk elérni a szerető Isten jó hírével világszerte. Milyen hatalmas áldás!” Aztán megállt egy pillanatra.

„Néha elgondolkozom azon, hogy vajon hajlamosak vagyunk-e a hitnek egy olyan gyönyörű és tökéletes világát közvetíteni, ami nem egyezik azzal, akik a mindennapokban vagyunk.”

Majd újra megállt. „Legfőképpen arra összpontosítunk, hogy bemutassuk, mit kellene hinnünk, és hogyan kellene gyakorolnunk a hitünket, és ezzel eltereljük a figyelmünket a hiányosságainkról, szűkölködésünkről és megtörtségünkről. Nehezünkre esik bevallani magunknak és másoknak, hogy közel sem vagyunk olyan jók, mint amilyenek lenni szeretnénk, vagy mint amit az »ideális hit«, amit közvetítünk, megkívánna tőlünk.”

Ezek a kérdések személyes választ igényelnek. Senki sem válaszolhat más helyett. Sokan nézünk szembe hasonló jelenséggel, amikor megosztjuk hitünket. Hitközösségként annyi embernek akarunk segíteni megismerni Istent, amennyinek csak lehetséges. Ha észben tartjuk ezt a célt, csábító lehet arra összpontosítani, hogy azt mutassuk, ami az ideális, és ne azt, ami a valóság. Miért?

Először is, mindenki azt kívánja, hogy elérje, és megtapasztalja azt, ami az ideális. Másodsorban, az eszménykép megosztásának úgy tűnik, nagyobb hatása van.1 A sikertelenségről és hiányosságokról szóló történetek nem olyan meggyőzőek, mint a sikertörténetek. Harmadszor, a hit megosztásához hozzátartozik Isten törvényének, az egyetemes igazságoknak és elveknek a tanítása, amik függetlenek kultúrától, időtől, valamint más emberektől.2 Negyedjére, végtére is nem az a lényeg, hogy Istenről, Isten jóságáról, kegyelméről és az emberiség megváltásának tervéről szól az egész, nem pedig rólunk? Végül pedig nem szeretnénk, hogy az emberek elveszítsék a bizalmukat Istenben, és feladják a hitüket tökéletlenségünk miatt. Ezek mind érthető okok, amik miatt úgy dönthetünk, hogy az eszményi hitet és a tökéletes életet mutatjuk be műsorainkban.

Ugyanakkor az aggodalmunk vagy félelmünk, hogy az emberek eltántorodnak Istentől, amikor meglátják törékenységünket is, arra vezethet, hogy elrejtsük a kevésbé kellemes oldalunkat, és végső soron jobbnak tüntessük fel magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Több figyelmet fordíthatunk arra, hogy pozitív fényben lássanak, mint arra, hogy milyen emberek is vagyunk valójában. A hit megosztása könnyen szólhat inkább a megjelenésről, mint a létezésről és a jellemről, inkább az észlelésről, mint az őszinte beszélgetésekről és valódi találkozásokról. A médián keresztül végzett evangelizáció még könnyebbé teszi, hogy a hitet tökéletes, kívánatos módon jelenítsük meg, mint amennyire az a személyes találkozások alkalmával lehetséges lenne, ugyanis a médium (TV, rádió, közösségi média stb.) az emberek közé áll. Megtarthatjuk a távolságot a jól megvilágított, vonzó lelki élmény és a valóságos, természetes fényben látott valódi hit élménye között.

Az áttörés

A visszautasítástól való félelmünk lehet ennek a középpontjában – mind személyesen, mind együttesen, hitközösségként. Következésképpen, ha Isten tökéletességére, törvényeire és egyetemes igazságaira, valamint a tantételekre és elvekre összpontosítunk, az kényelmes elterelés vagy éppen kifogás lehet az ellen, hogy szembenézzünk tökéletlenségeinkkel, és elfogadjuk, megosszuk azokat. A hit megosztásának azonban nem az a célja, hogy elhitesse másokkal, hogy a hordozója jó és méltó rá, hanem hogy Isten jó, kedves és irgalmas. Benne találnak az emberek elfogadást, megbocsátást és életet.

Jákob kelet felé tartó útján Isten felfedte magát neki Üdvözítőként, és megáldotta őt. Isten ezt nem azért tette, hanem annak ellenére, aki Jákob volt. Jákob vágyott az áldásra, de nem érdemelte meg; azért részesült benne, mert Isten könyörületes volt hozzá (1Móz 28:10–12).

Ezek a megfontolások nem csak azok számára lényegesek, akik a média segítségével végzik a szolgálatukat. A „közösségi média univerzumában”, a szavak, képek, videók állandó áradatának kellős közepében több milliárd ember találja magát nyomás alatt amiatt, hogy a valódi és az interneten keresztül közvetített énje közt különbség van. És ez a helyzet fennáll a világ minden pontján. Gondosan kiépített, jól elrendezett és feldíszített „szelfiföldön” élünk. Mégis, az alapvető kérdés, hogy „Ki vagyok én?”, sokunk számára komoly terhet jelentő egzisztenciális kérdés, olyan probléma, amit kezelnünk kell. Nagy kihívás, hogy amit megosztunk magunkról az egész világ felé különböző közösségi oldalakon, az végső soron valótlan, kifényezett, eltúlzott hamis ént mutat-e, vagy megengedjük az embereknek, hogy pontos, valósághű képet lássanak rólunk?

20 évvel később Jákob úgy döntött, hogy hazatér. Nagy félelemben és izgalomban készült a találkozásra testvérével, Ézsauval. Az éjszaka során váratlanul harc bontakozott ki Jákob és egy idegen között, akiről kiderült, hogy nem emberi lény. Küzdelmük közepette Jákob azt mondta: „Nem engedlek el, hacsak meg nem áldasz.” Ennyi év után még mindig nem volt biztos az áldásában? „Mi a neved?” – kérdezte az idegen. Úgy gondolom, Jákob nagyon meglepődött, de még akár meg is rettent, mivel az ellenfele ugyanazt a kérdést tette fel neki, mint az apja 20 évvel korábban: „Ki vagy te?” Vajon Jákob eljátssza-e megint, hogy ő valaki más, hogy megkapja az áldást? Vagy ez esetben őszinte lesz, a következményektől függetlenül?

„Jákob” – válaszolta. Végre volt bátorsága, hogy önmaga legyen. – Jákob, aki úgy született, hogy a sarkánál fogta a testvérét, és csalással szerezte meg, amit akart.

A hit mindig személyes, kapcsolati rendszerben létező és az életünkben gyakorlati módon megnyilvánuló fontos csoda, amely belengi egész létünket. Az, hogy hitünket és életünket annak teljességében osszuk meg másokkal, igényli, hogy megosszuk a jót és a rosszat egyaránt, sikereinket és bukásainkat, küzdelmeinket és kihívásainkat csakúgy, mint szeretetünket és fájdalmainkat. A Biblia nem fél a sebezhetőségtől. A Biblia írói nyíltan és átláthatóan örökítették meg a teljes történetet, nem csak a szalonképes részeket.

Az Istennel való váratlan találkozás során Jákobnak szembe kellett szállnia önmagával. Úgy döntött, hogy bevallja, ki is ő. Merünk mi is ezen az úton járni, sebezhetővé tesszük-e magunkat, hogy mások úgy láthassanak minket, amilyenek valójában vagyunk? Isten szeretete, jósága és kegyelme biztonságos és megváltó közeget teremtett Jákob számára. Isten hűséges, és nekünk is ugyanilyen közeget biztosít. 

Gondolatok az imádsághoz:

1. Miért olyan nehéz a valósághoz hűnek lennünk, és megmutatnunk, hogy kik is vagyunk valójában?

2. Milyen összefüggés van a médiafogyasztás és a médiában történő bemutatás között?

3. Hogyan segíthetjük az adventisták következő nemzedékét, hogy egészségesen viszonyuljanak a médiához?

Marketing- és reklámszakemberek mindennap bebizonyítják, hogy tökéletes mosolyok, tökéletes testek, tökéletes tengerpartok és tökéletes naplementék sikeresen eladnak mindent – fogkrémet, üdítőitalokat, autókat és még sok minden mást.

Pál apostol kijelentette: „A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó” (Róm 7:12).

Klaus Popa a Stimme der Hoffnung, a Hetednapi Adventista Egyház Európai Médiaközpontjának vezérigazgatója, és a németországi Alsbach-Hähnleinben él.