Timp de citire: 5 minute

Szerda.

Példaképünk a keresztény életvitelhez

Az idős János apostol írta: „Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, éspedig a mi közösségünk az Atyával és az Ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1Jn 1:3).1 Majd hozzátette: „Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt” (1Jn 2:6) Az apostol úgy ábrázolja a keresztényeket, mint akik a Krisztusban, vagy vele egységben élnek. A keresztény élethez hozzátartozik, hogy az Úrral járunk mindennap.

Ahhoz, hogy Jézusban legyenek, a hívők arra hivatottak, hogy úgy éljenek, ahogy Krisztus élt. János meghatározása szerint a Krisztusban való élet a következőkből tevődik össze: közösség az Atyával, a Fiúval, a Szentlélekkel és a többi hívővel. A keresztény élet alapja a közös valóság: Jézus áldozatos halála. De a kereszténységet úgy tudjuk szemléltetni, ahogyan Istenért és másokért élünk.

Jézus életét átformáló erő jellemezte. Ehhez úgy férhetünk hozzá, hogy meghalljuk, amit mondott („amit hallottunk”), és azt tesszük, amit ő tett („amit láttunk”) – más szavakkal, lemásoljuk a beszédét és a cselekedeteit. Ő a legvégső és legjelentősebb mutatója annak, ahogy a keresztényeknek élniük kellene – hogy úgy járjanak, ahogyan Ő járt.

Jézus törekedett arra, hogy embereket formáljon át

Jézus azért jött, hogy gyökeresen megváltoztassa azoknak az életét, akik hallották és látták Őt. Elhívott embereket, hogy legyenek a tanítványai. A tanítványság nemcsak arról szól, hogy megjegyezzük a tanításait, hanem hagyjuk, hogy azoknak az ereje létrehozzon bennünk egy új életet (lásd Jn 3:1-8). Jézus, Isten erejének kozmikus forrása, tanítványokat alkotott azáltal, hogy legyőzte a gonosz munkáját az emberi szívekben, helyette pedig elhívott embereket, hogy kövessék Őt.

Egy tudós a munkájából adódóan kénytelen volt átutazni a dzsungelen. Mivel a sűrű erdőben nem voltak utak vagy ösvények, magával vitt egy helyi idegenvezetőt. Miután már sétáltak egy ideje, így szólt a vezetőhöz: „Nem látok egy ösvényt se. Honnan tudja, hogy a helyes irányban haladunk?”

„Én vagyok az út! – mondta az idegenvezető. – Csak kövessen engem.”

Hála Istennek, olyasvalakit követünk, aki tudja az utat! Jézus ránézett az eltévedt és elveszett emberiségre, és azt mondta: „Én vagyok az út, kövessetek engem!” (lásd Jn 14:6). Ha követjük Őt, akkor úgy is kell élnünk, ahogyan Ő élt (1Jn 2:6).

Jézus szavai

Talán mondanunk sem kell, hogy Jézus felállította az alapjait annak, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Igéjét, amely Isten országának értékeit és elveit hirdeti, hallották a városok utcáin, templomok udvarán, a tengerparton és az utazásai közben. Általa Isten hangja újra hallható volt az elbukott bolygón, ami utat mutatott az embereknek, és új jelentést adott annak, amit Izrael népe az Ószövetségből ismert.

A Hegyi Beszédben Jézus azoknak az életmódját ábrázolta, akik követik Őt, és meg akarják jeleníteni keresztény identitásukat a világnak.

A beszédben Jézus elítéli a gyilkosságot, különösen amikor az – átvitt értelemben – haragos szóval történik (Mt 5:21–22). Megerősítette annak fontosságát, hogy békében éljünk másokkal (23–24. vers). Kijelentette, hogy a paráznaság nemcsak a cselekedetben érhető tetten, hanem az elmében is, amikor a kívánság gondolata megjelenik. Az internet korában a vágyak kísértése olyan kihívás, ami elképzelhetetlen volt azoknak, akik Jézus idejében éltek (27–30. vers). Újra kiemelte a házasság fontosságát, és emlékeztette hallgatóit, hogy a válás sok fájdalmat és bonyodalmat von maga után (31–32. vers).

Jézus beszélt az igazságosságról, és arról, hogy a nagylelkűség kívánatosabb a megtorlásnál (38–40. vers), továbbá hogy a szeretet – még az ellenségeink felé is – az őszinte lelkiség fémjele, Isten jellemének legtisztább tükröződése.

Jézus említette a nélkülözők megsegítését saját önzésünk táplálásával szemben (Mt 6:1–4). Emlékeztette tanítványait, hogy az igazi kincsek a mennyben vannak (19–24. vers), és a lelki életünk minőségét nem az anyagi javak határozzák meg. Ha keressük az Urat és az Ő országát, legszükségesebb lelki, érzelmi és anyagi igényeinket be fogja tölteni (Mt 6: 25–34).

A depresszió és a szorongás korában meg kell ragadnunk Isten szeretetét, és bíznunk kell abban, hogy biztosítja majd legmélyebb szükségleteinket. Amikor késztetést érzünk arra, hogy másokat elítéljünk tökéletlenségeik miatt, Jézus arra kér, hogy álljunk meg, és vegyük észre, hogy elsődleges feladatunk az, hogy saját tökéletlenségeinket orvosoljuk (Mt 7:1–5).

Jézus a tanításait arra tervezte, hogy életünket jelentőségteljessé, élvezetessé és hatékonnyá tegye mások szolgálatában. A szeretet Isten országának legértékesebb és legfontosabb alapelve. Az iránta való szeretet nemcsak egy újabb parancsolat, hanem a ragasztó, ami összetartja lelki életünket. Az iránta való szeretet az alapja annak, hogy betartjuk a törvényeit (1Korinthus 13). A szeretet egymás iránt nemcsak azok felé fejeződik ki, akiket kedvelünk, hanem az ellenségeink irányába is.

Sajnálatos módon sokszor nehezünkre esik szeretni másokat, és előfordul, hogy a gyülekezetek is konfliktus és feszültség színterévé válnak, ami megrontja az egységet és a Krisztus-központú azonosságot. János apostol tudatában lehetett ennek, mert ezt írta: „Ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást” (1Jn 3:11).

Jézus cselekedetei

A Biblia szerint a jellem és az identitás a tetteinkben fejeződik ki. Jézus identitása nem volt rejtett és elérhetetlen másoknak: emberré vált, hogy a cselekedetei által bemutathassa isteni személyét.

Amikor Keresztelő Jánost börtönbe zárták, hírvivőket küldött, hogy megtudja, Jézus valóban a Messiás-e. Jézus felfedte magát János tanítványainak, és nemcsak azáltal, amiket hallottak tőle, hanem legfőképpen a tettei által, amiket véghezvitt (Mt 11:1–6).

Az ember tettei felfedik jellemét. Jézus vámszedőkkel és bűnösökkel evett, ami isteni együttérzéséről tanúskodott (Mt 9:11–13). Az Atya akaratának teljesen alárendelt életet élt (Jn 5:19), és e kapcsolatát úgy erősítette, hogy ima és a Szentírás ismerete által lépett közösségre az Atyával. Megtartotta a szombat szentségét (Lk 4:16), szerette ellenségeit, és imádkozott értük (Mt 26:51–53; Lk 23–24). Felülkerekedett az ördögön, amikor megkísértette (Mt 4:1–6), majd legyőzte azáltal, hogy meggyógyította a betegeket és a megszállottakat (Mk 1:32–34).

Amikor az emberek látták Jézust csodákat végrehajtani – a két vak ember meggyógyítását beleértve –, rájöttek, hogy példátlan hatalmát mások szolgálatába állítja (Jn 9:33). Jézus minden cselekedete saját jellemét tükrözte. Cselekedeteivel azok életét ábrázolta, akik Őt követik és egyházát alkotják. Egész élete Isten végtelen szeretetének bemutatása teremtményei iránt. Keresztre feszítése bűneink megbocsátása érdekében Isten szeretetének végső megnyilvánulása az emberiség felé (Jn 3:14–16; 1Jn 4:7–10).

Keresztény vagyok

Jézus eljött, hogy szavai és tettei által felfedje, hogy ki is Ő valójában. Azonban különösképpen viselkedésének és magatartásának köszönhetően ismerték fel Őt az emberek Isten Fiaként.

Amikor egy olyan országot látogattam meg, ahol muszlimok és keresztények élnek egymás mellett, taxival elmentem egy értekezletre. Utazás közben a sofőrt a vallási életéről kérdeztem. Széles mosollyal válaszolta: „Muszlim vagyok”. Meséltem neki néhány muszlim barátomról, és megemlítettem, mennyire elkötelezettek Allah iránt.

Ő is kérdezett az én vallásomról, és azt válaszoltam, hogy hetednapi adventista keresztény vagyok. Boldogan felnevetett, és gyakorlatilag elkiáltotta magát: „Sok adventista van a falumban, és jobb muszlimok, mint amilyen én vagyok! Elmennek a mecsetjükbe többször egy héten, a szombatot pedig dicsőítéssel és jó cselekedetekkel töltik. Olyan istenfélő emberek, akik több mint háromszor imádkoznak egy nap, nem esznek sertéshúst, és alkoholt sem isznak!”

Az emberek elsősorban abból ismernek meg minket, ahogyan élünk (a tetteink alapján), és csak azután abból, amit tanítunk. Jézus vallása nem csupán intellektuális állítások tárházáról vagy egy teológiai rendszerről szól, hanem az élő igazságról, ami az egész személyt hatalmába veszi. Átformáló igazság, ami gyökeresen megváltoztatja azt, ahogyan gondolkodunk, beszélünk és viselkedünk.

Ellen White írta: „Krisztus a mi példaképünk, a tökéletes és szent példakép, akit követnünk kell. Soha nem lehetünk azonosak a példaképpel, de képességünk szerint követhetjük Őt, és hasonlóvá válhatunk hozzá.”2

Ez a fajta vallás, amit mások a tetteink által tapasztalnak meg, ajtót nyit nekik, hogy halljanak és tanuljanak az igazságról. Ez pedig abból áll, hogy úgy járunk, ahogyan Krisztus járt.

Gondolatok az imádsághoz:

1. Miért állítja a Biblia Krisztust példaként számunkra?

2. Miért kell az életünket a Jézuséhoz igazítanunk? Hogy tökéletes legyen? Hogy Isten elfogadja? Hogy másokat szolgáljunk? Vagy a három kombinációja az igazi?

3. Mit gondolsz, helyénvaló bizonyos körülmények között elrejtenünk adventista identitásunkat?

1. A bibliaversek a Károli fordításból valók.

2. Ellen G. White: A Szentlélek eljő reátok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 369. o.

Angel Manuel Rodríguez a Generál­konferencia Bibliakutató Intézetének igazgatója volt 2001 és 2011 között.